Még el sem kezdődött és már vége volt...

Írta: Farkas Anett, 2014. január 27. napján

Az Ausztrál Open margójára…

Tudom, hogy fáj. Annyira neki állt ez az Ausztrál Open. Már a legelejétől. És tudom, hogy ezért fáj még jobban. Természetesen Novak Djokovic és drukkerei, látván a világranglista 2. helyezettjének egészen könnyű sorsolását, úgy gondolták: Nole besétál a döntőbe. Talán Nole is úgy gondolta. Tudjuk: nagy küzdő és nagy túlélő a szerb, de ezúttal neki nem sikerült. Jött valaki, aki megverte őt már a legjobb nyolc között, bár ha őszinték akarunk lenni: Stan Wawrinka valójában tavaly győzte le Djokovicot ugyanitt, igaz, akkor még nyerni nem tudott. A háromszoros címvédő, négyszeres bajnok kiesésével végképp mindenki úgy gondolhatta: ez az Ausztrál Open most már Rafáé lesz. Az immáron első számú svájci játékos kiváló teniszével és ezúttal már tiszta fejével még mindig csak kevesen számoltak. Gyakorlatilag ő maga is úgy nyilatkozott a döntő előtt, hogy semmi esélye Rafa ellen, de azért persze meg fogja próbálni… Rafa végig véres, fájdalmas tenyérrel játszott, de ment neki. Hol nagyon (Monfils és Federer ellen), hol kevésbé (Nishikori és Dimitrov ellen), de a hite és az akarata sosem hagyta el. Egészen a döntőig.

Utólag tudjuk csak természetesen, hogy a háta már napok óta fájt, a döntő előtti bemelegítéskor egyre jobban érezte és sajnos a mérkőzésen került a legrosszabb állapotba. Akinek volt már becsípődése, komoly hát és/vagy  derékfájdalma, az tudja (én tudom) milyen fájdalommal jár. Kibírhatatlan.

Nem volt könnyű, de én ma még egyszer megnéztem a döntőt. Hogy lássam is azt, amit tegnap csak éreztem. Vagyis Rafa a meccs elejétől nem mozgott úgy, ahogy ő szokott és ezt a mérkőzést tiszteletből játszotta le. Ezúttal Rafael Nadal úgy jött ki egy döntőre, hogy tudta: vége van, pedig még el sem kezdődött… Ez ő. A játékos, aki az utolsó leheletéig harcol akkor is, ha van esélye és akkor is, ha nincs. Rafa, akinek valójában nincs mit bizonyítani, ismét bizonyított. Emberségből, sportszerűségből, alázatból, tiszteletből, barátságból. “Ez Stan napja” – ahogy Rafa is mondta. És valóban, a tegnapi nap Stanislas Wawrinka nagy napja volt. Tapsoljuk meg és gratuláljunk neki, egyben legyünk büszkék Rafára, mert a taps és a gratuláció neki is jár. 

Stan kezét egy, az ír költő és író Samuel Beckett Előre Vaknyugatnak című művéből származó  idézet borítja, mely tegnap Rafa idézete is volt egy kicsit: 

“Ever tried. Ever failed. No matter. Try Again. Fail again. Fail better.”

„Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban.”

Szép volt Fiúk!