Párizs újratöltve, avagy teniszkalandok Európában – 5. fejezet

 Írta: Farkas Anett, 2014. november 5. napján

Útnak indultunk hát megint. Újonc nincs a csapatban, mert bár lett volna, nem jött el. Akárcsak Rafael Nadal, aki pénteken délelőtt visszalépett a Tornától. Megint pont úgy kezdődik, mint három éve…

Vagyunk mi, Ildi és én, fanatikus Rafa, tenisz és Andy fan-ok, igazi vérbeli drukkerek. És itt van a mi, római tenisztornákon edződött Andreánk. Talán az “itt már jártam, tudom, mi, hogy megy” érzése repít ismét Párizsba, az idei utolsó ATP 1000-es (Masters) Tornára, talán a hiányérzet, hogy idén még nem is láttam teniszt a helyszínen élőben. Úgy megszoktam már az elmúlt években…

Szombat este érkeztünk a Fények Városába és vasárnap, kihasználva a gyönyörű napsütéses időjárást, várost nézünk, mégis alig várjuk, hogy eljöjjön a másnap. Végre hétfő van, még gyorsan betuszkoljuk a programba a Notre Damme-ot, egy ima sohasem árt. Informátoraimtól tudom, hogy amíg mi a Szajnán hajókáztunk, Andy három és fél órás, öt meccslabda-hárításos döntőt vívott Valenciában. Megvan a 31. ATP tornagyőzelme és nem sok kell már ahhoz, hogy London is meglegyen. Az interneten értesülök arról, hogy Andy döntőbeli ellenfelével (a később általunk is sokat látott) Tommy Robredo-val repült Párizsba, még vasárnap éjjel. Fellélegzek: most már legalább egy városban vagyunk…

Ildi, túllépve a Rafa visszalépése által okozott megrázkódtatáson, azzal a határozott szándékkal érkezett Párizsba, azon belül is a Bercy Sportcsarnokba, hogy begyűjt annyi autogrammot és megnéz annyi meccset, amennyit csak lehet. Az első teniszes napunkon pontosan hatnál tart. Mármint aláírásból. Plusz egy törölköző Verdasco-tól. Na ja, van, akinek minden sikerül. Meccs- és edzésdömping már első nap, bár kétségkívül és szokás szerint szerda lesz a csúcs nap (minden értelemben), de erről majd később.

Hétfőn délelőtt 11-kor kezdünk tehát egy Dolgopolov – Thiem meccsel a Centeren, a fiatal osztrák nyer. Én úgy döntök, hogy a nap további részében jobban érdekel az 1-es, sőt egyenesen a (legkisebb) 2-es Pálya programja, mert itt láthatom Wawrinkát, Feli Lopezt (hát igen, van az a preferencia :) ), Monfilst és Simont és ez csak a páros parádé.

Pályára lép a sok-sok francia között új kedvencem, a gyönyörű nevű Pierre-Hugues Herbert is. Végül – érthető okokból – a Monfils-Simon / Cabal-Farah meccset átteszik a Centerre, a srácok edzeni így is a 2-esen edzenek, van tehát móka, kacagás. Bátran állíthatom, hogy Gael Monfils egyedül nagyobb sztár Párizsban, mint a Djokovic – Federer – Murray hármas, esetleg az összes ismert, kevésbé ismert és ismeretlen francia játékos együttvéve. Látom tehát igazán testközelből edzeni, de közel férni hozzá teljesen lehetetlen. Többen vagyunk az edzésén, mint a Centeren összesen. Kicsiny rivaldafény jut az én Gilles-emnek is, de Gael-t se Simon, se a később szintén itt edző Jo-Wilfried Tsonga nem tudja elhomályosítani.

Az év egyik kiemelkedő teljesítménye idén egyértelműen a belga David Goffin-é. Úgy jöttem a Tornára, hogy rengeteg meccset szeretnék látni és ha lehet, csak egy icipicit közel hajolni Goffin-hez és Herbert-hez. Ez volt a vágyam, hát most mit csináljak? :) Miután La Monf-fal a tömeg is odébbállt, nemcsak fotózkodni, de pár szót váltani is módomban áll az ifjú belgával. Megdicsérem idei teljesítményét stb., tök cuki a srác! :) Éppen Tsonga edz, amikor úgy este 7 felé, természetesen a 2-es Pályán, ismerős (fáradt) arcra leszek figyelmes. Ráirányítom a fényképezőgépet, hogy biztosan ő-e az. Nem volt elég neki tegnap három és fél óra öldöklő küzdelem?! Nem akar “ez” pihenni?! Hát nem akar. Itt van Tommy Robredo. Az elnyűhetetlen. A visszafogott, a szolid, a brutálisan tehetséges, a kitartó. A férfi. Még így fáradtan is nagyon jól néz ki. Ildi akcióba lép. Monsieur Robredo autogrammja is begyűjtve.

Este Gasquet játszik a Centeren Istominnal, megnézzük. Későre jár az idő, így a Benneteau – Lu összecsapást annak ellenére hanyagoljuk, hogy a győztes játszik majd Andyvel szerdán. De hol van az még?! Este 11 óra tájt érkezünk a Hotelbe.

Kedd. Andi otthon marad (értsd: a szállodában), hogy kikúrálja megfázását és kimondva-kimondatlanul: hogy felkészüljön az újabb egész napos (szerdai) “tenisz-tortúrára”… Ildivel mi azonban már délelőtt 10 óra környékén a Bercy körül ólálkodunk. Gondoltam megmutatom neki a híres Porte 32-t. Minthogy szinte semmi sem úgy van, mint három éve (lásd: “Párizsból szeretettel” című akkori írásomat), mert átépítik a Bercy-t, vállalkozásom hamar kudarcba fullad. Sehol nincs ugyanis a Porte 32. Hamar megtaláljuk persze a helyet, ahol a játékosok ki-be járnak, ezt azonban autóval teszik. Egy dolog viszont változatlan: a francia biztonsági emberek se nem kedvesek, se nem udvariasak és ha megkérdezed: beszélnek-e angolul, visszakérdeznek: hogy miért, te beszélsz franciául??!! Nesze neked 21. század. Szerencsére a fiatal francia fan-ok megértik az idők szavát (és az angol nyelvet), így szóba elegyedünk velük. Megtudjuk, hogy ők is várnak. Egészen pontosan Milost várják. Nem Novakot, nem Rogert, nem Andyt, nem Gaelt és nem ezt vagy azt, hanem egyenesen Milost. Végem van. Sorry Milos!

Körülbelül 20 percet ácsorgunk ott, közben Joao Sousa meg is érkezik (kár, hogy nem érte rajongunk…), de aztán indulás, mert 10.30-tól beengedés. Már megint egy edzésen találom magam. Persze itt van Pierre. :) Tegnap ugyan láttam már meccsen, na de az a közös fotó kéne még… Bemelegít a délben kezdődő páros meccsére, melyet Mahut oldalán játszik. Olyan jó megszólítani: Pierre… Kedves, nem úgy, mint ők ott kint… Ma is sok mindenkit látunk, Ildi szorgosan gyűjti az aláírásokat. Külön kis füzetben. Rend a lelke mindennek.

Ma végre pályán a szép Chardy is. És itt van megint az elnyűhetetlen Tommy, aki ezúttal a fiatal kanadai Pospisilnek mutatja meg: sokat kell még tanulnod fiú! Érdekes jelenet zajlik kettőjük meccsén az 1-esen, soha nem láttam még ilyet teniszpályán. Vasek ugyanis röhögőgörcsöt kap. Szó szerint. Az egyik vonalbíró “out” kiáltása annyira furcsára, viccesre sikerül, hogy kísérti Pospisilt az egész mérkőzésen (bár nyilván nem ezért kap ki), ahányszor csak eszébe jut: nevetni kezd és nem tudja abbahagyni. Robredo nem érti az egészet, nyilván a tenisz nagy koncentrációt igényel, így kicsit helyreteszi a kanadait. Ezúttal és csakis ebben, mi Vasek oldalán állunk, nevet, hát nevet, a meccsen azonban Tommynak drukkolunk. Győzelem.

Annyi a sztár a páros meccseken, hogy azon kapom magam: már megint a 2-es Pályán ücsörgök. Naná, hogy Chardyért. Miután az egyesben legyőzte honfitársát De Schepper-t, már egymás oldalán küzdenek az igencsak jó nevű Kubot – Lindstedt duó ellen. Ki is kapnak tőlük. Jó lett volna egy selfie Jérémy-vel, de hát a francia gyerekek sem változtak 2011 óta. Úgy löktek el onnan, mint a sicc…

Kicsit nézem Goffin-t (Rosol ellen), aztán jöhet végre a világelső. Novak Djokovic a keddi program legnagyobb sztárja, első párizsi meccsén Kohlschreiber ellen lép pályára. Nem rossz a meccs, bár a németnek semmi esélye sincsen. Utólag derült ki, hogy ezen a Tornán senkinek nem volt semmi esélye az újdonsült Apuka ellen. Gratulálunk Novak! Még belenézünk a Berdych meccsbe, de éjjel fél 11 felé útra kelünk, holnap ugyanis újabb hosszú nap vár ránk.

Szerda. Ismét hármasban indulunk a Bercy-be, habár eltérő jegyekkel. Erre a napra ugyanis Ildi és én úgynevezett Set Club jegyeket vásároltunk, hogy minél közelebb lehessünk a pályához a Centeren is (nemcsak az 1-es és 2-es Pályákon). Ezekkel a jegyekkel nem is a főbejáraton, hanem oldalt, elviekben kényelmesebb körülmények között van a beléptetés. Szerintem ez csak részben igaz, ráadásul belépés után valami csiricsáré iszom-eszem helyre visznek bennünket, amitől elönt az ideg. Mondom a kedves kis hosztesz hölgynek, hogy mi TENISZT AKARUNK NÉZNI, nem inni-enni. Ezen kissé meglepődik, de elmagyarázza az utat a pályák felé. Merci! Andival bent találkozunk és megbeszéljük, hogy ma aztán végképp hárman megyünk három felé, ki-ki ízlése szerint választ, mert olyan meccsdömping várható, hogy ihajj. Hat egyes a Centeren, hat egyes az 1-esen és még hat páros a 2-esen. Csak bírjuk erővel!

Jön ma végre Andy, itt lesz Roger, Wawrinka, Dimitrov, Tsonga, Monfils, Fognini, Goffin, Raonic, Robredo és folytathatnám. (A nagyobbak közül Grigort és Milost végül nem látjuk, Monfils és Tsonga helyett pedig Tommyt és Keit választjuk :) ). Soha nem fordult még elő velem, hogy napok óta egy városban vagyok Andyvel és még nem láttam. Kedden már egyenesen azt vizionálom, hogy biztosan a szerda esti program második meccsét játssza majd, közvetlenül Roger után. Mindkettejüknek francia ellenfele lesz ugyanis. Este megérkezik Detti barátnőm sms-e a szerdai játékrenddel, ekkor kicsit megnyugszom: Andy délután a harmadik, Roger a negyedik, vagyis nem kell még hosszú-hosszú órákat várni rá(juk). A szerda este ugyanis Monfilsé és Tsongáé,  a mi legnagyobb szerencsénkre. Vagy az én legnagyobb szerencsémre.

Megnézem a Wawrinka – Thiem nyitómeccset, majd úgy döntök: rápihenek Andyre. Festetek az arcomra egy skót zászlót, a nyakamba pedig brit sál kerül. Ha lúd, legyen kövér. A többiek ezalatt is teniszt néznek. Sajnos az első három nap során az igazán nagy játékosok, vagyis Novak, Roger és Andy nem edzettek a Bercyben, így ezúttal a közös fotók is elmaradtak. Bár Andy volt olyan kedves, hogy már kedden a facebook-on köröztette a fotókat párizsi edzéseiről, ez csak arra volt jó, hogy rájöjjünk: nem a Bercyben edz. Ezúttal beépített emberem, vagyis Dani anyukája sem tudott segíteni: fogalma sem volt róla, hol is edzenek a fiúk. Annyira nem bántuk, így is volt mit nézni. Gasquet nagyon gyorsan kikap spanyol ellenfelétől, ez esetben kimondottan örülök ennek, mert végre eljött az én időm: Andy fog játszani. Két és fél napja élőben bámuljuk az edzéseket, a mérkőzéseket, szaladgálunk a három pálya között, jószerivel se eszünk, se iszunk, mert az is időveszteség, mégis most van először, hogy azt érezzük: valaki olyan játszik, aki igazán betölti a teret, a pályát. Itt van valaki, akire igazán érdemes figyelni. Andy szemmel láthatóan kiváló fizikai és mentális erőben van, tele önbizalommal. Ennek Julien Benneteau látja kárát. Félő, hogy 30 perc alatt vége lesz a meccsnek. Végül egy és negyedórán át tart. Valószínű a Maestro még nem ütött be eléggé, mert a mérkőzés után a helyi showman játékra invitálja Andyt. Egy szerencsés francia hölgy társaságában kell kitalálnia, hogy ki a felhangzó dal előadója. Mondjuk Andy egyet sem talál el, de a játékot élvezi. Nem is lenne ezzel semmi probléma, ha nem hangzott volna el a Depeche Mode Personal Jesus című nótája. A mi Andink ugyanis fanatikus Depeche Mode és Dave Gahan rajongó, így némileg sértve érzi magát, hogy a mi Andynk nemhogy a számról, de az előadóról sem hallott soha. Sorry Andi! – mondhatná Andy.

Andy után jön Roger és Jérémy. És itt vannak a Federer kislányok is. Annyira aranyosak, hogy egy darabig többet nézzük őket, mint  a teniszt. Meglepődve látjuk, hogy a mi Chardynk (a poén kedvéért neki drukkolunk, nem úgy az előttünk ülő francia család két kisfiú tagja) már 5-2-re vezet az első szettben. A svájci világklasszis összekapja magát, bár a meccset csak komoly nehézségek árán, döntő játszmában, majd 3 órás csatában nyeri meg. Francia ellenfél ide, francia ellenfél oda, igazi öröm és nagy ováció fogadja Roger győzelmét. Vele már nincs játék, az idő elment, mi is pályát váltunk és a Robredo – Nishikori meccsen találjuk magunkat. Félelmetes teniszt játszik a japán srác, csak ámulunk és bámulunk. Persze drukkolni továbbra is Tommynak drukkolunk (vamos Tommy), ám látszik rajta, hogy elfáradt a hosszú meccs végére, talán inkább lélekben, mint fizikálisan, lenne már otthon… Ki is kap, de szerintem nem bánja. Utolsó Bercyben töltött napunkon is jó későn búcsúzunk a csarnoktól.

Másnap késő délután, útban  a repülőtér felé kapjuk a jó hírt Dettitől, hogy Andy könnyedén intézte el Dimitrov-ot is. Jómagam határtalanul boldog vagyok, hiszen ezzel a győzelemmel Andy biztosította helyét a londoni nyolcak között. Lesz tehát még egy Torna  számomra idén, ahol nemcsak teniszt nézni, de drukkolni is lehet. Hajrá Andy!

Egyben innen kívánunk jobbulást a hétfőn kisebb műtéten átesett Rafael Nadalnak!

Mit gondoltok, hova menjünk legközelebb?