Umag, az Isztria gyöngyszeme, avagy hogyan érezzük jól magunkat egy Davis Kupa összecsapáson, ahol a saját nemzetünk nem is érdekelt

Írta: Farkas Anett, 2013. november 10.

Ajánlás: végy egy várost, amelyik gyönyörű szép, a tengerparton fekszik és autóval is elérhető belátható időn belül,

végy továbbá egy sporteseményt, lehetőleg teniszmérkőzések sorozatát, ahol nagyszerű játékosok lépnek pályára, köztük a nagy kedvenced is,

és ha olyan szerencsés vagy, hogy mindez összejött, egyszerűen indulj útnak!

Avagy most arról mesélek, hogy zajlott a horvát – brit Davis Kupa összecsapás 2013. szeptember 13. és 15. között Umagban, Horvátország egyik legszebb városában, az Adriai-tenger partján…

A Davis Kupa csapatverseny a férfiak számára a teniszben, ráadásul a nemzetek versenye, mégis nagyon téved az, aki azt hiszi: csak akkor élvezhet egy ilyen összecsapást, ha a saját országa is érdekelt benne. A Kupa története 1899-ben kezdődött és talán ma népszerűbb, mint valaha. Ennek egyik oka, hogy a tenisz jelenlegi legnagyobb alakjai egész egyszerűen kötelességüknek tartják, hogy rész vegyenek rajta. Nem csoda tehát, ha Rafael Nadal vagy Novak Djokovic mindig hatalmas büszkeséggel említik, hogy megnyerték a Davis Kupát nemzetük számára. (Természetesen csapatársaikkal együtt…). 

2013-ban 130 ország vett részt a Davis Kupa küzdelmeiben, vagyis a verseny különböző csoportokban, különböző szinteken zajlik. Legmagasabb szintje a 16 nemzetes Világcsoport. Innen lehet megnyerni a Kupát, de már önmagában bejutni, kifejezőbben mondva, feljutni a Világcsoportba is nagy erkölcsi elismeréssel jár. 

A horvát – brit Davis Kupa forduló épp arról hivatott dönteni Umagban: ki jut fel a Világcsoportba és játszhat majd az elit csoportban 2014-ben. Hajnalban keltünk tehát és indultunk útnak azért, hogy mindjárt az első mérkőzésen Andy Murray-t láthassuk játszani. Nem bíztuk a dolgot a véletlenre, hiszen Andy már napok óta Umagban edzett salakon, természetesen a teljes brit csapattal együtt, így biztosak lehettünk benne: komoly indokok álltak a mögött, hogy a US Open végjátéka helyett a Davis Kupát választotta.  

Mivel Umagban minden év júliusában ATP Tornát is rendeznek, kiválóak (és tegyük hozzá egyediek és különlegesek) a körülmények egy nagyszerű teniszesemény lebonyolítására. Alig érkezünk meg, máris tátjuk a szánk. Egyrészt lenyűgöz bennünket a Stadion fekvése, gyakorlatilag a tengerparton vagyunk, másrészt egy – kiejtéséből és kinézetéből ítélve is – amerikai pasi azonnal a kezünkbe nyom két jegyet, ingyen. Először értetlenkedünk, de mivel éppen a jegyiroda előtt állunk, nem tart sokáig, hogy a mi amerikaink és egy eladó hölgy az irodából, készségesen meggyőzzön bennünket: a jegyek teljesen szabályosak és még érvényesek is, fogadjuk el nyugodtan. Gyorsan még letudjuk a jegyvásárlást szombatra és vasárnapra (jegyzem meg nagyon olcsón jutunk jegyekhez) és már indulunk is a Stadionba.  

Hogy hogy nem, a jegyeink a brit tábor kellős közepébe szólnak. Végleg úgy érzem: megérkeztünk. Meglep egyébként, hogy a Stadionban némi túlzással több a brit drukker, mint a horvát. Pedig köztudott, hogy a horvátok szeretik a teniszt, van ez a versenyük minden évben, szóval értő közönségből nincs hiány. Mégis a britek három napon keresztül hangosabbak voltak, mint a horvátok, pedig hát őket sem kell félteni… Tény, hogy ez alkalommal a brit csapat már előzetesen is erősebbnek tűnt, mint a horvát, amelyik nélkülözte legjobb játékosát, Marin Cilic-et, de hát a hazai pálya, az mégiscsak hazai pálya. Mi azonnal elvegyülünk, lévén néhány üres szék közvetlenül a pálya közelében, lassan egyre közelebb is jutunk. Szó szerint páholyból nézzük a mérkőzéseket három napon keresztül. Örömmel fedezem fel a brit csapatban Ross Hutchins-t, a kiváló páros játékost, aki hónapokon át súlyos betegséggel küzdött. Ross külön inspirációt jelent Andy számára, ebben biztos vagyok, hiszen gyerekkoruk óta ő Andy (egyik) legjobb barátja. 

Az első nap után 1-1 az állás, hiszen Andy nyert ugyan a 16 éves horvát játékos Borna Coric ellen, de Daniel Evans kikapott a legjobb horváttól, Ivan Dodigtól. Nagy jelentősége lesz tehát a szombati páros mérkőzésnek, ahol a nagyon eredményes Colin Fleming partnere Andy lesz (bár itt van a csapattal a férfi párosban wimbledoni bajnok Jonny Marray is). A horvátok a Dodig/Mate Pavic kettőssel állnak ki.  

Két dologról marad emlékezetes a szombat délután: természetesen a kiváló mérkőzésről, melyet végül a britek nyertek meg és az iszonyú melegről. Úgy éreztük, ha most nem kapunk napszúrást, akkor soha többet… Végül megúsztuk. Vagyis az istenek nemcsak nagyszerű meccsekkel, de gyönyörű időjárással is megajándékoztak bennünket. És legalább két nagyon jó emberrel. A jegyével bennünket megajándékozó amerikai férfiről már meséltem, most itt az ideje, hogy egy horvát angyalt is bemutassak nektek.

Szombat délelőtt már jóval a páros meccs kezdete előtt kint vagyunk a tenisz komplexumban, hiszen minden valamire való fan tudja, hogy edzeni muszáj. Valahogy megint pont jókor érkezünk. Már messziről hallom, hogy a Stadionban Andy épp a szervát gyakorolja, vagyis itt az ideje, hogy meglátogassuk a britek edzését. Ezúttal azonban elsőre (látszólag) falakba ütközünk. A Stadion valamennyi bejárata le van zárva és az amúgy nagyon kedves biztonsági ember készségesen magyarázza, hogy biztonsági okokból, valamint a tévéközvetítésre való készülődés miatt, nem engedhet be. Pontosabban ő beengedne, na de a Főnök… Én angolul, Zsófi horvátul magyarázza, hogy csak Andy miatt jöttünk Magyarországról. Láthatóan meghatódik a lelkesedésünkön (talán fel sem fogja, hogy nem a horvátok miatt vagyunk itt, elsősorban természetesen ), szóval azt mondja várjunk, hátha jön a Főnök, akkor megkérdezi. Várunk. Úgy egy percet és a Főnök előkerül. Nagyon morcos a figura, mégis azonnal beenged bennünket. Győzelem. Belépünk a szinte teljesen üres Stadionba, elképesztő a látvány. Tényleg csak a brit csapat van itt, meg talán pár újságíró ülhet lent a pálya mellett. Mi egy kicsit feljebb állunk, Andy változatlanul a szervát gyakorolja és közben folyamatosan viccelődik a többiekkel. Egy rontott szerva után a hálónál felszedi a labdát és megfordul. Gondoltam, eljött az én időm, “helló Andy, megjöttem, minden oké ugye”, persze ehelyett csak félénken felé intek, hátha bejön . És igen, Andy Murray visszaint és rám mosolyog. Mindig mondom, hogy nagyon kedves a srác. 

Az edzés után Andyre várunk, (hiszen a helyszínt már tegnap felfedeztük, mindent tudunk: mi hol van stb., szinte “szakmai ártalom” ez már nálunk, de minimum szemfülesség), hátha kijön egy kicsit. Mégis egyszerűbb, ha csak hárman vagyunk ott (rajtunk kívül egy horvát lány reménykedett még és nagyon megörült nekünk, hogy végre nem egyedül ácsorog…). Biztonsági emberünk jelenti: Andyt éppen masszírozzák. Közben észreveszem Ross-t, úgy érzem muszáj pár szót váltanom vele. Nagyon kedves és készséges, készül egy közös fotónk és közben a “hogy érzed magad” kérdésemre őszintén és figyelmesen válaszol: “minden jól megy, nagyon jól vagyok.” Klassz Ross. 

Andy végül nem kerül elő, így sejthető, hogy a meccs után kicsit több várakozás és jóval több ember vár majd ránk. Nem tévedtünk. Gyakorlatilag aki él és mozog, Andy Murray-t akarja. De előbb a mérkőzésről. Ahogy említettem már, a hangulat fantasztikus. A brit táborban mindenképp. Már a bevonulás is látványos, itt érződik igazán, hogy ez mégiscsak egy csapatverseny, a britek pedig kitesznek magukért. Különböző rigmusokat skandálnak, énekelnek, és drukkolnak, ahogy lehet. Ez kell Andynek. Minden jó ütés, sikeres pont után felhangzik az “Andy is on fire”, a “We love you Andy Murray” vagy a “Super Co, super Co, super Colin Fleming” kezdetű “nóta”. Jó esetben imádnánk egy kiélezett, 5 szettes, brit győzelemmel záruló meccset, de amint már említettem, olyan nagy a hőség, hogy ezúttal eltekintünk ettől. Mármint a kiélezett, 5 szettestől. A brit győzelemmel persze elégedettek vagyunk. 

A meccs után természetesen a teljes brit különítmény Andyt várja. Meg a nem britek is. Magyar szót is hallunk, egy család férfitagja (az apu) is lelkes Andy fan, fel vannak szerelkezve mindennel: ütő, fényképező stb. Ha felismered magad a fotón, innen üdvözöllek .

Meglepően keveset várunk, úgy 20 percet és érkezik Andy. A tömeg azonnal lerohanja. Hogy lesz ebből aláírás, hogy lesz ebből közös fotó… (Oké, mi van, ha nem lesz, van már minden, de mégis, egy rajongó, az rajongó…). Leginkább az motivál, hogy gratulálhassak neki a wimbledoni diadalhoz. Hihetetlen teljesítmény, nagyon büszke vagyok rá, mert én mindig hittem benne, úgy a grand slam győzelemben, mint a wimbledoni bajnoki címben. És talán azért sikerül ez is, mert ebben is hittem. Mikor a tömeg már eloszlott, néhányan talán fel is adták, nekem sikerült. Nekünk sikerült. Nemcsak aláírást kérni, közös fotót készíteni, de gratulálni a wimbledoni trófeához és néhány szót váltani Andyvel. 

2013. szeptember 15., a harmadik nap Umagban. Ma várható a legnagyobb mérkőzés, hiszen Andy Ivan Dodig ellen lép pályára. Nem csalódunk. Magas színvonalú meccset látunk, igazi Davis Kupa hangulatban. Egy nagyon kiélezett helyzetben (a meccs végén) Dodig ront, out-ot üt, de vitatja. Nagy ribillió kerekedik a dologból. A bíró Andynek adja a pontot, ez így meccslabda (utóbb kiderül: a tévéközvetítésben egyértelmű volt, hogy a pont Andynek jár), de a helyszínen hosszú percekig megy a fújolás, egyesek Wawrinkát emlegetik, többször. Nem szép dolog, de ki bánja. Aki emlegeti, honnan is tudhatná, hogy azt a mérkőzést Wawrinka ellen felülírta a Davis Kupa. Mert Andynek fontosabb volt itt jól játszani, nyerni és feljuttatni a brit csapatot a Világcsoportba, mint megvédeni a Us Open-t. Bravó Andy! És persze bravó Nagy-Britannia! Hiszen megcsinálta, megcsinálták. Nagyon nagy az öröm a pályán és a pálya mellett egyaránt. Andy Dodig elleni győzelme után 3-1-re állnak a britek, vagyis megnyerték a fordulót és feljutottak a Világcsoportba. Mindenki ölel mindenkit, de természetesen Andyt köszöntik a legtöbben. Megérdemli. Hiszen Ő megtette, amit megkövetelt a haza. 

(És szerencsére ránk is tekintettel volt, hiszen még hosszú út állt előttünk Umagtól Pécsig… ).    

   

Köszönjük Andy, köszönjük Umag! (Ahol egyébként azonos szállodában laktunk a brit média legnagyobb részével, többek között Annabel Crofttal is, kivel szóba is elegyedtünk és kinek férje igazi áhítattal hallgatta, hogy Magyarországról jöttünk, Andy kedvéért stb., stb.,stb.,…).